A  m á s o d i k   a s s z o n y

     Az a régi kis földszintes ház a Krisztina körúton – ezt a részét ma Moszkva térnek hívják – erős alapokon épült. Az utcára három szoba, hátul a csenevész kert felé üveges verandára nyíló nagy és mindig sötét ebédlő, melyet úgyszólván sohasem használtunk.  Sötét volt a konyha is, mindig villanyt kellett gyújtani és meglepetésemre a konyhából nyílott a fürdőszoba, a W. C. pedig egy kis folyosó végén, a kertben volt. A fürdőszoba sötét és hideg, általában a Lukácsba jártunk fürödni, én többnyire Anyámhoz. Reggel hagyományos lavorban mosakodtunk a hálószobában.

     A lakásban minden úgy maradt, ahogy az első asszony életében volt, nem vihettem oda egyetlen darab bútort sem, a könyveim sem fértek el sehol, Árpádnak is sok könyve volt. Eddig Rudi, a legkisebb fiú – akkor 12 éves – aludt az apjával, egy kivénhedt díványon, most neki is át kellett mennie a Tante szobájába, ahol a 15 éves Gyuszi aludt. Emmy a középső, legszebb szobában, a szalonban, amelynek szép, selyemhuzatos garniturájához sehogysem illett az ómódi ágy. Az úgy nevezett ebédlőn csak átjártunk a mellékhelyiségekbe.

     A Tante, az első asszony nagynénje, szigorú és a múlt században megcsontosodott sváb asszony őszinte ellenérzéssel fogadta az „új feleséget.” Ő és az egész családja Lujza nénit, az első asszony özvegy nővérét szánta Árpádnak. Ez a Lujza néni különben csúnya és kellemetlen nőszemély volt, nem hasonlított a bájos és szelíd Milihez. A Tantenak föltétlen tekintélye volt, övé volt a ház is. Életének tragédiája, hogy hegedűművész fia, Lenz Rezső, aki Joachimnál tanult, fiatalon öngyilkos lett. A Tante szerint Hubay Jenő kergette a halálba, féltékeny volt a tehetségére, nem hagyta érvényesülni. Mint suttogó krimit mesélték, hogy Hubay „A cremonai hegedűs” partituráját – talán egyetlen jó művét – egy fiatal muzsikustól „szerezte” aki odaadta neki az egyetlen példányát elbírálásra és azután tüdővészben hirtelen meghalt. /Leírom, ahogy hallottam, minden felelősség nélkül. /

     Volt a háznál még egy Mariska nevű mindenes lány. A Tante főzött. Lehet, hogy jól főzött, de rettentő takarékosan. Sose tudtam gusztussal enni a főztjét. Eléggé ápolatlan öregasszony volt, nem olyan, mint az én szép nagymamám, aki akkor még Anyámnál lakott és bár két bottal járt, mindig mintha skatulyából vették volna ki.

     Nem emlékszem, hogy a nagy ünnepeket kivéve együtt étkezett volna a család. A gyerekek, mikor iskolából jöttek, a Tanteval, mi Árpáddal a „mi szobánkban.” Este főleg töpörtyűt stanicliből /mindennap frissen olvasztotta a Retek utcai hentes/ f riss kenyérrel – akkoriban a pékek igazán ízletes kenyereket sütöttek! Anyám elszörnyedt, mikor ezt elmondtam: nálunk akármilyen egyszerű vacsora volt, mindig szépen megterítve, tányérról, ezüsttel ettünk. De ez nekem akkor nem volt fontos.

     Átköltözésem mindössze egy nagy ládával és két bőrönddel történt. Ruháimat, személyes holmimat, ágyhuzatokat, paplant, párnát vihettem csak. Két nagy szekrény állt a szobában, azokban kaptam helyet. Nem volt egy önálló, bezárható fiókom. Persze naplóimat sem vittem magammal és még kis naptáramban is hiányoznak a feljegyzések hónapokon át.

     Árpád még bejárt a Pesti Hazaihoz, én kitakarítottam a szobánkat és nagyon gyakran jártam haza Anyámhoz. Estefelé aztán együtt voltunk, vagy moziba mentünk vagy kedves és igazán megszeretett sógornőmhöz, Irén nénihez a Vizivárosba, a Fazekas utcába. Ott mindig jól éreztem magamat, a nagy eperfás udvaron vagy a házban mindig hemzsegett a sok nép: Irén néni gyermekei, unokái, rokonok. Nagy demokratikus egyetértésben Gyula, a kádármester, Lajcsi, a pótkávéügynök, Margit és a férje, aki ezredes volt, később tábornok, Barsy Aladár  - esküvői tanunk – aki osztályfőnök volt a Miniszterelnökségen és a többiek, akik mind kedvesen fogadtak, ellentétben a Tanteval. 

---

 

     Első este jóéjszakát kívántam a Tantenak – vele mindig németül kellett beszélni, noha kb. 80 éve itt élt a magyar fővárosban, valamint a két fiunak. Azután bementem Emmyhez és leültem az ágya szélére.

     - Remélem, jó barátok leszünk. Tudom, hogy jó anyádat én nem pótolhatom, de szeretném, ha bíznál bennem és elmondod, ha bánt valami. – Megcsókoltam. Erre sírni kezdett.

     - Mióta az anyám meghalt, engem nem csókolt meg senki. . .

 

x    x    x

 

     Februárban azután asszonyzsúrt rendeztem, először az uj lakásban. Ila, Vilma, Lola és egy Gizike nevü lány, akire már alig emlékszem, akkoriban Ila szedte fel és egy darabig velünk járt, majd gondolom, vidékre költözött. Ilának, mikor férjhezment, ott kellett hagynia állását a Kereskedelmi bankban, ahol férjes asszonyt nem tűrtek meg és akkor magánbankot alapitottak egy Berchtold gróffal  /aki nem „gyakorolta” a grófságot,  pénzével inkább spekulált és bankjában dolgozott Ila is, a férje is. Az akkori nagy tőzsdekonjunkturában jól kerestek. Lola is bankos volt, ő a Moktárnál /Magyar Országos Központi Takarékpénztár/ dolgozott. Ilával és Lolával halálukig jó barátnők voltunk.

     Néha, ritkán Andorral is találkoztunk, ilyenkor Emmy is velünk volt. Ültünk a Városmajorban, persze ez később, nyáron volt.

     Egyelőre tél volt, fűtöttünk, a hideg ebédlőt kivéve, Árpád hajnalban havat söpört a ház előtt, a mi feladatunk volt a szemetet kihordani, de a szemetes korán reggel jött és senkinek sem volt kedve hajnalban fölkelni. A szemét jórészét Emmyvel mi tüntettük el esténkint, mikor sötétedett, a térre összesöpört hókupacok alá.

     Eljártam Mikes bácsihoz is, aki 150  – 250 ezer koronát adott egy-egy versemért, zsebből.

     Szerettem volna, ha a gyerekek kismamának szólítottak volna, mint ahogy Mici néni unokája, a kis Gyurka spontán így szólított. De erre nem került sor. A fiuk Irma néninek szólítottak, Emmyvel egyszerüen tegeződtünk. Őt fiatalabb barátnőmnek tekintettem, hiszen mindössze tiz év korkülönbség volt köztünk. Tanulékony és intelligens volt, szépen rajzolt és mert különösen érdeklődött a képzőművészetek iránt, sokat jártunk együtt a Szépművészetibe, a Nemzeti Szalonba, a Műcsarnok kiállitásaira.

     A kis Rudi láthatólag megszeretett, kedves volt, simulékony. A nagyobbik fiú, Gyuszi udvarias, de hűvösebb. Nagyon kötődött az anyjához és nagy, sötét szemével fürkészett: hogyan fog a mostohája viselkedni. Mint később megtudtam, a Tante azzal ijesztette őket, hogy majd a mostohájuk rosszul bánik velük, verni fogja őket. . . Volt eset, hogy a saját gyerekemet bizonyos dolgokért talán jól elraktam volna vagy legalább is lehordtam volna, de éppen azért, mert idegenek, soha egy ujjal, egy rossz szóval sem bántottam volna őket és ha betegek voltak, kétszeres gonddal ápoltam, mert nagyobb a felelősség egy „nevelt” gyermekért. Különben jól nevelt gyerekek voltak, a fiúk cserkészek. Gyuszi kitünő tanuló is, Rudi kevésbé. Ha a Tante küldte, hogy tanuljon, átjött hozzám ártatlan arccal, beszélgetni, ha én küldtem tanulni, akkor visszasompolygott a Tantéhoz.

     Megszűntek a nagy séták Árpáddal. Már nem volt szükség a titkos találkozásokra, csavargásokra a budai hegyekben, a romantikus kisvendéglőkben elköltött vacsorákra. Bevallom, nekem hiányzott ez a szerelmi romantika, a hosszú csókolózások. . . Most együtt voltunk és akkor hívott magához az ágyába, amikor kedve tartotta és ez igen gyakran megtörtént.

     Volt egy nagyon jó mozi a közelben, a Budai Apolló, oda jártunk miden uj műsort megnézni. Minden alkalommal két nagy filmet adtak.

     Utána a Fazekas utcába, Irénékhez, ahol mindig akadt egy jó pohár bor /Gyula, a kádármester megrendelőitől mindig kapott finom borokat/ és harapnivaló is.

     Anyámnál is nagy változás történt. Mici néni férje, Brunswick Loius bácsi Szilveszterkor meghalt, Mici néni a nagy lakásba odavette Nagymamát, így Anya felszabadult. Nagyon szerettem hazajárni és ha lehet, zongorázni. A „családban” csak akkor zongoráztam, ha senki sem volt otthon. De Irénéknél felszabadultan játszottam magyar nótákat. Emmy is tanult zongorázni, de abbahagyta, őt a rajzolás jobban vonzotta.

     Ebben az időben Ilával és Lolával a Gellért gőzbe jártunk és ott a medencében folytattuk végnélküli traccspartinkat. Nyáron pedig a Lukács uszodában. Az úszást sohasem hagytam abba késő öregségemig. Ezen kívül csak a turisztikát űztem, de mind a kettő egészséges sport.

     Január végén Árpádot váratlanul nyugdijazták. A Takarék személyzeti osztályának vezetője, Kaulich Róbert úgyis dühös volt, mikor Árpád bejelentette a házasságát. Megjegyezte epésen: a takaréknak megint egy nyugdijas özveggyel többje lesz. Most, amikor felment hozzá, Árpád a szemére vetette, hogy van képük egy háromgyerekes apát nyugdíjba küldeni. Kaulich fölényesen válaszolt, erre Árpád: az ilyen ember akassza föl magát! Bevágta az ajtót és eltávozott. Alig egy év mulva Kaulichról kiderült, hogy manipulált az ügyfelek értékpapirjaival, rajtavesztett és agyonlőtte magát. . .

     Először életemben egy előkelő éjszakai mulatóban is voltam. Irén néni fia, Sanyi rendőrtiszt volt és meghivott minket a páholyába, a Cercle des Étrangere-be. Éjfél után kettőig pezsgőztünk.

     Folytatódtak a szepesi kultúrestek. Most már Árpival és Emmyvel mentünk el és a műsor után haza. Egy kicsit fájt a szivem a táncért. . .

 

 

                                                   XXX

 

Egyik nap beállított Árpád unokaöccse, Barsy Béla gyógyszerész, - pillanatnyilag nem dolgozott – a legidősebb Barsy fia. /Az apa Tiszaroffon volt gyógyszerész./

-          Árpád bácsi most nyugdijban van, ráér. Egy kitünő üzletet tudnék. A felső Tiszán egyáltalában nincs hajójárat Szolnokig. Ha néhányan összeállnánk, mint közkereseti társaság, vehetnénk egy kisebb motorhajót, személy- és áruforgalomra. Rövid idő alatt behozná a befektetést.

     Nem telt bele sok idő, a Társaság kb. 12 ember összeállt. Árpád egyik jómódu kollegája, Szlávik, Asbóth mérnök, Beöthy Miklós és a többiek. Béla egyik sógora is beszállt némi tőkével. Meglett a motorhajó is, 43 személyt szállíthatott és uszályt is vontathatott.

     Béla apjának, Lajos bácsinak számtalan gyereke volt, a lányok egy kivételével már férjnél. Ella volt a legszebb, sőt feltűnően szép. A kis hajót Ella névre kereszteltük. Március 9-én volt a Dunán a próbabejárás. 8-2-ig jártunk föl-alá a Dunakanyarban és mit tesz Isten? A hajógyár részéről Hensch Zoli volt a vezető mérnök, egy lőcsei fiú. 26-an voltunk, már nem emlékszem, ki mindenki jött velünk. Elég hideg volt, bármilyen szép a látvány, mégis többnyire behúzódtunk az alsó részbe. Azután elszállították a Tiszára. Árpád lett a vezérigazgató, nekem jutott a könyvelői feladat. Ilyet még nem csináltam, hiszen a Takarékban csak részfeladatok jutottak egynek, de egy egész vállalat könyvelése?! Eszembe jutott, hogy verseskönyvem kiadója és a Magyar Irás szerkesztője Raith Tivadar könyvvitel-tanár a Mester utcai kereskedelmiben és elhívtam tanácsadásra. Ő be is vezetett az amerikai Napló rejtelmeibe, itt egyetlen könyvben volt napló és pénztárkönyv.

     Közben áprilisban fölmondott a Mariska, új cseléd nem jött, takarékoskodni kellett. A Tante főzött, én mosogattam, takaritottam csak a nagymosáshoz és vasaláshoz jött egy asszony, de már a padlásra nekem kellett felvinnem a ruhát és teregetni /azelőtt sohase csináltam/ mert az asszonyt a Tante nem engedte a padlásra. Miért, nem tudom.

     És három hónapi házasságom után mellbevágott egy nagy csalódás.

     Árpád elment hazulról, talán Bélával valami hivatalos ügyben. Nyitva felejtette mindig gondosan elzárt fiókját. Asszonyi kíváncsiságból persze átkutattam. Megtaláltam Mili leveleit, ezt kegyeletnek tartottam, megértettem. De volt egy másik köteg levél is, nagyon is ismerős írással. Egyik legjobb, legbizalmasabb barátnőm, Piroska levelei. Forrón szerelmes levelek. Kiderült, hogy többször találkoztak Pesten nélkülem /valamikor együtt jártunk Operába hármasban, néha sétálni is. Piroska egyszer azzal bíztatott, hogy ő majd „beszél” vele: váljon el és vegyen el engem./ Most rájöttem, hogy csakugyan beszéltek, de nem rólam, Piroska direkt érte utazott föl Kanizsáról, mert „ilyen nagy szerelem a földön nem is létezhetik”… Mindent szépen visszaraktam és soha egy szót sem szóltam, nem kérdeztem semmit, csak Piroskának írtam egy nagyon kedves levelet, melyben beszámoltam boldogságomról „amilyen a földön nem is létezhetik” és írtam: remélem, majd meglátogat minket. Erre a levelemre sohasem kaptam választ /kiderült, hogy meg sem kapta, mert akkor már a szüleivel felköltöztek Pestre/ többet nem is hallottam róla.

     53 év múlva, amikor már teljesen egyedül éltem a Mester utcában, becsönget egy idős asszony, bottal, soványan és engem keres. Hogy régi ismerős. Mondom: nem emlékszem. „Együtt jártunk a kereskedelmibe”. Gyere be, ülj le és mondd meg, ki vagy, mert nekem rossz az arcmemóriám és a szemem.

-          Szendrey Piroska vagyok és azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled azért, amit valaha vétettem ellened.

     Megöleltem. Őszintén örültem a régi barátnak.

-          Nem vétettél semmit. Olyan régen volt, felejtsük el. De honnan tudtad a címemet?

-          Csak annyit tudtam, hogy leánykorodban itt laktál és gondoltam, talán valaki tud itt rólad. Aztán böngésztem a lakók névsorát.

     Mikor lent voltam náluk Kanizsán, Piroska nagyon vidám életet élt, énekelt, táncolt, színdarabokban lépett fel és szép volt.

     Most két megtört, nyolcvanas hölgy ül egymással szemben.

     Piroska nem ment férjhez. Harminc éves korában álmában megjelent neki Jézus /akkor egy református pap menyasszonya volt/ és felszólította, hogy az ő útján járjon. Piroska nagy lelki tusa után szakított vőlegényével, reformátusból evangélikus lett és beállt diakonisszának.

-          Halálom előtt még ezt a bűnömet el kellett intéznem. Elnyerni a bocsánatodat.

     Azóta időnkint találkozunk, Piroska valóságos szent lett, már nyugdijban, de sokat dolgozik a Szabad Egyházak keretében – most azokhoz tartozik. Különben is az a tipus, aki mindig keres valamit, először énekelni és zongorázni tanult szépen haladt, de anyagi viszonyai miatt mégis hivatalba kényszerült. Azután jött a nagy fordulat, betegeket ápolt, Biblia-órákra járt és elvetette a földi hiúságokat…

     Én megmondtam neki, hogy időközben katolikus lettem és szeretem az életet még így, öregen is, mert a keresztény vallás az öröm vallása. És talán furcsa, de mind a kettőnkben  az igazi vallásos érzést és Jézus szeretetét közös tanárunk, Boér Jenő ébresztette fel bennünk.

     Drága jó tanárunk emléke köt össze minket. A többi elmult.

x   x   x

     Jolinak fia született, meglátogattam a kórházban.

     Most sokszor van vendégünk, mi is járunk ide-oda a hajóvállalattal kapcsolatban. Asbóth Oszkár mérnök és Szlávik Lajos, Pesti hazai tisztviselő, Beöthy Miklós gyakran fölkeresnek. Szlávikék nagy vacsorát is adnak, ahová végre fölvehetem fekete bársonyruhámat, amire ritkán nyílik alkalom.

     A Nemzeti Ujságnál Kállay 4 versemet fogadta el, Tivadar is két versemet közölte a Magyar Irásban.

x   x   x

     „Jó reggelt kívánok

     megjöttek a szepességi leányok

     jöttek, láttak, győztek,

     sok legényt megfőztek

     jó napot kívánok

     megjöttek a szepességi leányok!”

Egy autóbusznyi fiatal leány énekelte hangosan, vidáman.

     Már nem tudom, a magyar állam melyik szerve hívta meg nyaralásra a szepességi leányokat Budapestre és a Balatonhoz. Persze, köztük voltak Irmus és Zsuzska is. Ők Anyámnál szálltak meg budapesti tartózkodásuk alatt. Sokat voltunk együtt. Nálam is, ahová magukkal hozták Andort, aki ugyan már Illés Endre, de nekünk Andor maradt.

     A kis kertben kivirágzott a barackfa.

     Gőzfürdőben Ilával és Irmussal, Anyánál ebédre, délután Gyuriéknál a Várban, este az Operában Bohémélet, én is ingyen, mint „szepesi leány”. Árpád akkor Tiszaroffon volt, másnap megjött. Irmáékkal kint voltunk Erzsébeten, Jolyéknál. Joly nem is annyira a fiára volt büszke, de hogy a lakásukban fehérre festett ajtók vannak.

     Kamaraszínházban: Vége a szép nyárnak. Irmával, Andorral.

Irma másnap elutazott. Később Zsuzska is. Anyának új vendége van a „Hotel Kail”-ban: Rózsi néni. Neki mindig örülök, Pompás teremtés, eszes, vidám, korához mérten szép is. Tömény „Kail”: az apja a saját unokahúgát vette feleségül. Ő is és Elemér bácsi is megcáfolják az a teóriát, hogy a rokon házasságokból nem származnak egészséges gyermekek.

     Nálunk egy nagy vacsora, a hajósok tiszteletére.

     Clevelandból Reményi Jóskától lap: „a Magyar Irás Barsy Irmájának”. Most hallotta, hogy férjhezmentem. Tanár a clevelandi egyetemen.

     Nemzetiben „A névtelen hajó”. Márkus Emilia, Ódry, Kiss Ferenc. Hegyesi Mari, Abonyi. Premier. Ila, Árpád, Anyám és Gyuszi.

     Béla, ha Pesten van, nálunk alszik és rémesen horkol.

     Pünkösdkor, május végén Anyámmal pár napra Ceglédbercelcserőbe megyünk, Rózsi nénihez, jó egy kis kikapcsolódás, pompás falusi ételek, kocsikázás lovas kocsival. Mennyire szerettem gyermekkoromban is a lovas kocsin közlekedést! Lehetőleg a kocsis mellett ülni, elkérni a gyeplőt, érezni a lovak jó szagát.

     Aztán megint Pesten, illetve Budán, moziban lesni az akkori nagy sztár: Conrad Veidt játékát. Tell Vilmos. Anyámnál mosok hajat, nem telik fodrászra. Szeretném levágatni a hajamat, de Árpi tiltakozik és a Tante nyilván elájulna. Pedig már sokan a barátnőim közül rövid hajat hordanak.

     Asbóth, aki feltünően hasonlít egyik filmsztárra, Adolphe Menjou-ra, kilép a vállalattól. Szép csokrot küldött nekem a kertjéből.

     Külön feljegyzés: végre egy délután egyedül. Árpád Roffon, a gyerekek a Tanteval Lujza néninél. Egész délután zongoráztam kedvemre.

     Közben megsokasodtak könyvelési teendőim is. Bélának sikerült megkötni a szerződést a Dohányjövedékkel, a felső Tisza környékéről az „Ella” hajó szállítja majd a dohányos uszályokat. Pénz!

     Rózsi néni Pesten, vele, Anyámmal és Árpival a Király Színházban: Régi jó Budapest.

     Fiúk engedély nélkül moziban, későn jönnek haza, közben nagy veszekedéssel. Rudi felesel, Árpád leken egy pofont, - én közbevetem magamat, mert szeretem ezt a kis kölyköt, a pofon engem ér. Bőgök.

     Juniusban Szabó Dezső ujjászületése. Előadások.

     Árpád pendlizik Tiszaroff és Pest között. Ha megjön, mozi, meg néha színház: a Budai Szinkörben /azóta sajnos lebontották ezt is, akár a Király Színházat, meg a Nemzetit/ egy Zerkovitz darab: A nóta vége.

     Elsején mindig nekem kell bemenni a Takarékba Árpád nyugdiját fölvenni, ő nem lépi át a küszöböt. Telléry Johnny fizet ki, örülünk egymásnak.

     Augusztusban három szép nap Gödöllőn.

     Gödöllőn valaha Ferenc Jóska és a világszép Erzsébet királyné nyaraltak, ha nagynéha Magyarországra jöttek. A király szívesen vadászott itt az erdőségekben, a vadászatok után sietett vissza Bécsbe. De Erzsébet szeretett itt tartózkodni, sétálni, lovagolni, olvasgatni kedves költőit és Jókai regényeit. Erzsébet, az első Habsburg-feleség, aki jól megtanult magyarul.

     Ezekben az években Horthyék vadásztak Gödöllőn, laktak a kastélyban, ám nyaranta inkább Kenderesen; így ha nem is a kastély előkelőbb részét, de a vadászoknak fenntartott lakosztályokban a kormányzósághoz beosztott tisztek nyaraltak. Nem tudom, mennyi időre Gyuriék kapták meg a jól berendezett, fürdőszobás lakosztályt, ahová meghivta Gyuri az anyját, Mici nénit és Anyámat is. Engem is, rövid látogatásra.

     Mivel Gizike barátnőnk is Gödöllőn nyaralt valami rokonánál, Ilával együtt mentünk ki egyik reggel. Gyönyörű időben járkáltunk és üldögéltünk a parkban, sétáltunk a fácánosban. Ila este hazament, de én két éjszakát ott töltöttem. Szívesen maradtam volna még. Igazi királyi hely volt, megnéztük a kastélyt is.

     /Ma szociális otthon lett belőle. Szerencsére nem rombolták le, mint annyi nemesen szép magyar nemesi kastélyt./

     Szorgalmasan igyekszem elsajátítani a főzés rejtelmeit. Van egy kezdőknek írott szakácskönyvem – Róza nénitől kaptam, mikor férjhezmentem – amelyben a zöldségpucolástól kezdve minden aprólékosan megtalálható. De sokszor átszaladtam Anyámhoz is tanácsért és sokat tanultam tapasztaltabb asszonybarátnőimtől, Ilától és Lolától.

     Rudit megoperálták a János kórházban vakbéllel, mindennap bementem látogatóba, azután otthon törődtem vele.

     A házimunkák közül csak a főzést szerettem, csak az volt a baj, hogy nagyon kellett takarékoskodni. A fiuknak mindig volt külön egy bödön olvasztott zsír és mindig elég kenyér, ha közben megéheztek.

     Tivadar hív, elmegyek a Magyar Iráshoz. Elutazik Párizsba. Lassan lemorzsolódnak a régi barátok. Most uszodába járunk Ilával, Lolával, süttetjük magunkat a nappal. Ilával nekifogtunk és filmszüzséket, meg darabot írunk. Nagy lelkesedéssel fogtunk hozzá és már látjuk magunkat megjelenni a darab végén nagy tapsok közepette a szinpadon… Voltaképpen még mindig gyerekek vagyunk a régi felsőbb leányiskolából…

     Barsy Jóskát vitézzé avatták. Ő a legidősebb 8 fiútestvére közül. A többi neve mind A-val kezdődik. Egyelőre csak Aladárt, Jóskát és Arturt ismerem. Egyik fivérük, Adolf, aki festőművész volt és Feszty Árpád munkatársa a Körképnél, fiatalon meghalt. /Itt szúrom közbe, hogy a Feszty körkép, amely a magyarok bejövetelét ábrázolja és én még láttam a Ligetben, a háború alatt tönkrement. Restaurációja most folyik – 1984 – és Pusztaszeren fogják elhelyezni./

     Á. ujra hazajött, egész nap aludt, este Szlávikékkal a Zöld hordóban – jó kis budai vendéglő – vacsora.

     Üres óráimban írok, voltam a Nemzeti Ujságnál, beszéltem Kállay Micuval és a Magyarságnál, ahol szívesen fogadott Bodor Aladár.

     Szeptember, megint szalma vagyok, Rudival kimentünk az Állatkertbe. Ilával bőszen írjuk a darabot. Nemzeti Ujságban versem, fölmegyek, de csak Csókássy titkárral tudok beszélni, 150ezer korona honorárium. Nő az infláció.

     Aztán egy érdekes nap. Árpád váratlanul hazajött és egy jóképü óriás férfival összeölelkezve talál a szobánkban. Meghökken, azután ők is összeölelkeznek. Fuszek Rezső jött meg Afrikából, Mili híres, trópusi orvos öccse, aki egészségügyi miniszter lett Monroviában, Libéria néger köztársaság fővárosában. Kivétel a Fuszek családból: nagyon kedves volt hozzám, összetegeződtünk és jóízűen beszélgettünk, ő engem átkarolva, mikor Árpád hazajött. Persze a családban nagy öröm, Emmyt és a másik két unokahúgát, Henrik lányait, Milikét és Magdát magával vitte, mindegyikük kapott egy bundát.

     Szeptember közepén hallom a hírt, hogy Hosi /dr Hoselitz Gyula/ agyonlőtte magát. Visszaemlékeztem szép és érdekes kirándulásainkra 19-ben, nagyszerű könyvtárára, szellemes beszélgetésekre. Hálás voltam neki: sok könyvet kaptam tőle és ő hozott össze Kállayval. Miért kellett meghalnia?

/Ebben az időben működött az u. n. fehér terror, a hivatalokból eltávolították a zsidókat. Ő járásbíró volt, azt hiszem, idő előtt nyugdijazták. Chi lo sa?/

     Szeptember végén végre én is utazhattam Tiszaroffra. Árpáddal és Bélával. /Béla volt az egyetlen csúnya Barsy, akit ismertem./ Az utazás elég változatos volt: autó, vasút, busz, hajó, gyalog. Szolnokon ebéd. A Tisza gyönyörű, először látom. Megyünk a hajón Roffra. Parasztszobában lakunk egy öregasszonynál, Zsuzsa néninél. Lajos bácsiék meghivtak ebédre. Szlávikék elutaztak, de otthagytak nekünk egy sült kacsát. Összebarátkoztam Jolával, aki postáskisasszony – Lajos bácsi és Vilma néni lánya. Délután vele megyek a helybéli vénlány-klubba, ahol is összejönnek a férjhez nem ment lányok és agglegények. Jola udvarlója, a jegyző azonnal elkezd nekem udvarolni. A pesti asszonynak nagy sikere van!

     Okt. 1. Hajón Szolnokra, estig. Gróó, a Béla sógora, Beöthy, Jola, Viktor, a kutya. Jól eltöltjük a napot. Este még séta a füzesben. Szép csillagos ég, a Tiszában tükröződnek a csillagok.

     Egyik nap nagyvásár. Sergő! /Itt sergőnek hivják a ringlispilt./ Lacikonyha. Ezüstlevelü rezgőnyárfák. Séta az akolháti révig.

     Megint Szolnokon, dohányrakodás. Este könyvelek. 14-én haza. Levél vár Andortól.  18-án befűtöttünk. Aznap délután a Szinházi Élet keresztrejtvény-bajnokságot rendezett, ha nem is első dijat, de oklevelet nyertem. /Nemrég jött divatba a keresztrejtvény, Árpáddal együtt szenvedélyes fejtők voltunk./

     Megint sok mozi: Gloria Swanson, Norma Talmadge, Lon Chaney. Ki emlékszik ma még ezekre a ragyogó sztárokra?

Okt. 2-án Roffra utazom, egyedül. Árpád és Béla Szolnokon vártak. Szép őszi idő, ott ebédeltünk. /Akkor még nem volt Tisza szálló, inkább csak kisvendéglők. Szolnok még régimódi kisváros volt./ A Tiszaparton arany nyárfaerdő. Arany levelekkel búcsúzott a hosszú nyár. De Zsuzsa néni befűtött a kemencébe, az éjszakák már hűvösek lévén. Nagyon megszerettem Zsuzsa néni ízes tájszólását és bölcs mondásait.

-          Rózsákból volt vetve az ágyuk, hát sok tövis volt benne – mesélte egy fiatal párról – én mindjárt megmondtam, hogy nem esznek meg együtt egy kiló sót.

-          Az asszonynak csak meggyün az esze vínsígíre, de a fírfi, amig csak át tud lípnyi egy keríkvágást, hát eszi a fene a nők után.

     Mit csináltam egész nap? Az udvaron élveztem az őszi napfényt, Viktort, a foxit idomítottam és könyveltem az amerikai naplóba.

     Jött egy kis cirkusz Roffra és persze, az egész család kivonult, sőt bevonultunk, Viktorral együtt. Akrobaták és bohócok között volt egy kutyaszám, két kutyus táncolt keringőt, egyik fiunak, másik lánynak öltözve. Viktor eddig csendben lapult a lábunknál, de erre már nagyon felfigyelt, nem győztük csitítani. Hazamenet elkezdett forogni maga körül, láthatólag felajzva és talán csalódottan, hogy házőrző helyett nem a színi pályát választotta.

     Árpád esténként a helyi kaszinóba jár, én Jolával a vénlány-klubba, ahol különféle játékokat játszunk: hogy tetsziket, ország-várost, sőt mah-jongot is. Beöthy szépen hegedül, énekelünk. Néha kocsikázunk Sűlyre, máshová. Egyszer lejött Nagy Emil miniszter, megtekinteni a hajót, dícsérték a vállalkozást, Árpáddal elmentek Körübe is. Nov. 10-én már hajnali négykor felkeltünk, kocsin Burára, onnan hajón Tiszafüredre. A Tisza árad, olyan a táj, mint egy nagy tenger, a stégeket elöntötte a víz, nem tudunk kikötni. De van sok finom házikolbász, a matrózok Tisza-vízből főzik a teát / a víz akkor még ihatóan tiszta volt/ sok rummal. Remekül éreztük magunkat.

     Még valamit a Zsuzsa néninél töltött időkről.

     A szoba padlója földes volt, a mosdótál parányi, ahol három részletben lehetett csak mosakodni. Az ágyban szalmazsák, erős a gyanum, hogy nemcsak szalma, hanem kukoricacsutkák is voltak benne. Csíkos párna és óriási, nehéz paraszt-dunyha, nem libapehellyel, de csirketollal töltve. Eleinte törte a derekamat és éjszaka lidércnyomásom volt a dunyhától, soha életemben nem aludtam dunyha alatt. És mégis: ebben a paraszt ágyban éreztem igazán a sex örömét, itt ujra éltük – ujra vagy először? -  a mézeshetek örömét. Számomra ez a falusi élet egy nagy felszabadulás volt az otthoni kötöttségektől, a Tantetól, a folytonos vigyázattól: jaj, meg ne halljanak valamit a gyerekek.

     De jött a hideg, a fagy, a hajót téli kikötőbe kellett vinni és mi visszamentünk Pestre.

     Lolának közben fia született. Meglátogattam a klinikán.

     A Szinházi Élet közölni fogja a verseimet.

     November végén már erős havazás kezdődött.

     A Tante beteg lett, fekszik, Lujza néni mindennap eljön és főz neki. De reggel – a gyerekek iskolába mentek, Árpi sincs itthon – beviszem az ágyához a reggeli tejeskávét. A Tante nagyon kedvesen megköszöni. Látszik, mennyire bántja, hogy ő, aki mindig a helyzet magaslatán állt és talán sose volt beteg, most tehetetlenül fekszik. Megsajnáltam. Neki sem lehetett könnyű élete.

     Karácsony első ünnepén meghalt. 27-én temettük.

     Anyám elutazott Lőcsére. Bár én is mehettem volna!

     Karácsonyra megkaptam Szabó Dezsőtől a „Segítség”-et és Árpitól Knut Hamsun „Utolsó fejezet”-ét: „Kis feleségemnek szeretettel”.

     Fuszek Rezső megint itt van. Szilveszter estén Irénéknél vagyunk jóval éjfél utánig.

     Megint elmúlt egy esztendő.

 

     1926.

     Január 11-én levágattam a hajamat!

     Ádler Jolán – Ila barátnője – tanácsára a Váci utcában, a híres Schadek fodrásznál történt ez a korszakalkotó művelet. Olyasféle érzés volt, mint a szüzessségem elvesztése. De a bubifrizura határozottan jól állt. Árpádnak nem szóltam előre és félve mentem haza. Meglepődött, de aztán ő is azt mondta: nagyon jó. Azt szerettem benne, hogy mindig haladt a korral és amikor kortársai nem jutottak túl az iskolában tanult multszázadbeli verseknél és  zenénél, akkor ő már Adyt szerette és együtt fedeztük fel magunknak Bartókot.

     Most az a helyzet, hogy a Tante házát, ahol lakunk, el kell adni és az árát felosztani a Fuszek-örökösök között: egyformán kapnak belőle a Henrik gyerekei, Lujza néni és a Mili gyerekei, azaz a mi gyerekeink. A lakásból ki kell mennünk.

     13-án beállít Fuszek Rezső egy építész-szakértővel és ez a szakértő nem más, mint – legnagyobb meglepetésemre – Félix! Hűvösen üdvözöljük egymást, mondom Árpádnak: a szepesiektől ismerem… Mindent megvizsgál: a ház olyan erős, hogy emeletet lehet ráépíteni.

     Nosza, megindul a lakáskeresés. Akkoriban a lakásokért lelépést kellett fizetni. Bújtuk a hirdetéseket, sok lakást megnéztünk, míg végre kikötöttünk a Ferenc körúton. Szép, háromszobás, cselédszobás lakás, fürdőszoba, nagy konyha, kamra. De majd csak nyáron beköltözhető. Addig maradhatunk. Mi 40 milliót kaptunk a lakásért, az újért 38 milliót fizettünk.

     Ilával befejeztük darabunkat, az „Ezer hold”-at és elvittük Bárdoshoz a Belvárosi Szinházba, ahol megtudtuk, hogy pont akkor bukott meg a színház.

     Közben az egész kert csupa drót, a körtefa tetejéig. Kiderült, hogy a fiúk rádiót fabrikálnak. Most kezdődnek nálunk a rendszeres rádióadások. Fejhallgatós kis detektoros készülékkel hallgatjuk. Egyelőre cérnaszál hangu. De szól!

     

Oldal: Emlékeim III. részlet
Barsy Irma - © 2008 - 2024 - barsyirma.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat